Buli Shrek apjánál

A hétvége öles léptekkel közeledett és nekem fogalmam sem volt, hogy töltsem el. Régen voltam bulizni, úgyhogy tényleg szívesen kimozdultam volna már valamerre. Egy kedves ismerősöm meghívott egy partyra, amit egy forgatókönyvíró házában tartottak, a hegyekben. Én nem is ismerem az illetőt – kezdtem el szabadkozni. Erre ő megnyugtatott, hogy ne aggódjak, ő sem, viszont egy barátnője közeli ismerőse a házigazdának, aki garantáltan megengedte, sőt kérte, hogy mindenki hozzon magával valakit. Jól hangzik – gondoltam magamban. Akkor a bulikérdés kipipálva.

Az előző rész tartalmából: Az első főszerep

„Hírességek, magányra ítélve”
Amúgy „elég” ismert íróról van szó, ő írta a Shrek, a Zorro és a Karib-tenger kalózai forgatókönyvét is, többek között. A barátnője születésnapja a buli apropója, a helyszín: Malibu. Kifejezetten izgalmasnak ígérkezik egy igazi hollywoodi író házába ellátogatni. Nem hiszem, hogy unalmas este lesz…
Hat óra tájban elindulok, van még egy rövid találkozóm egy producerrel, a King’s Head nevű bárban, ami épp útba esik. Mintegy negyvenöt perccel később már robogok is Malibu irányába a PCH-en (Pacific Coast Highway), ami az egyetlen út erre, kétsávos, viszonylag forgalmas és persze nagyon gyakran beáll. A legnagyobb erénye, hogy az óceánpart mellett halad, így lenyűgöző a látvány, különösen ilyentájt, amikor a nap épp lenyugvófélben van. Ez a legfelkapottabb helyek egyike Los Angelesben. Híres sztárok, producerek, rendezők, színészek és írók vettek és vesznek itt házakat. Egyik utam alkalmával, volt szerencsém megnézni Cher komplexumát, persze kívülről. Ezt a típust láthatjuk az újságokban, általában felülnézetből, helikopterről fényképezve. A parton található házak a maguk egyszerűségével lélegzetelállítóak, a delfinrajok mindennaposak a part közelében. Rengeteg amerikai filmből köszön vissza ez a világ, bár olyan nehéz elhinni, hogy tényleg létezik, itt mégis megtalálható, valóságos. Nekem mégis a magány jut eszembe ezekről az elkülönített luxus apartmanokról. Egymás mellett sorakoznak, mégis gyakran kihaltnak, elhagyatottnak tűnik ez a környék.

„Kiugranak száguldó autóikból, a sötét mélységbe”
Míg elkalandoznak a gondolataim, természetesen elvétem a megfelelő irányt, de ezen csöppet sem idegesítem magam, kezdem megszokni, csak mosolygok rajta.
Jobbra kanyarodva a benzinkút mellett (ahol ittas vezetésért Mel Gibsont bekaszlizták, miután alig feltűnően, kis híján feldöntött egy kutat), folytatom utamat a hegynek felfelé, ami olyan a felhőkön átszűrődő fényeivel, mintha a holdon járnék. Szegény autóm hörög, zörög, szinte sír a meredek kaptatón, ami kissé aggaszt, hiszen nem lenne túl szerencsés a szűk hegyi utak valamelyiken lerobbanni. Amúgy tele van autóroncsokkal ez a környék, annak az ugyancsak hollywoodi filmekből ismerős, szép tradíciónak köszönhetően, hogy itt a mai napig nagy előszeretettel ugranak ki sztárok és egyéb kellőképpen őrült vállalkozók, száguldó autóikból, még mielőtt az belerohanna a sötét mélységbe. Tudnék neveket mondani…
Már az egyik hegy tetején járok, amikor meglelem a megfelelő táblácskát: jó helyen vagyok, megérkeztem. Épp kiszállok meggyötört járgányomból, amikor egy biztonsági őr kedvesen megkér arra, hogy legyek szíves igénybe venni a vendégek számára fenntartott parkolót, amihez egy földút vezet, igencsak meredeken, mert ez a leálló a tulajdonosoké. Aha, külön parkoló a vendégeknek, hát persze, mi sem természetesebb… A ház, mit mondjak pazar. Mediterrán stílusú, tekintélyt parancsoló, mégis otthonos, kis zegzugos sarkaival, melegséget árasztó kandallóival, szőnyegeivel és ízléses, apró kiegészítőkkel. Apropó, kandalló! Figyelmeztettek, hogy vigyek magammal pulcsit, mert hűvös lehet, de erre a hőmérsékletkülönbségre azért nem számítottam. Ahogy a nap kezd eltűnni a hegy mögött, a kellemes szellő kezd egyre hidegebbé válni, így nem igazán volt más választásom: irányba vettem a három bárpult egyikéből a legközelebbit. Egy Margarita koktéllal azért mégis könnyebben megy az ismerkedés és nem utolsó sorban a hideg ellen is véd. Különböző, kisebb társaságokba keveredem, mindenki igazán közvetlen, barátságos és kedves, mintha ezer éve ismernénk egymást. A házigazdának is bemutatnak, bár kissé felszínes és kötelező protokolltalálkozás lesz belőle, de hosszú még az este. Egy vetítés kezdődik a nappaliban, páran körbegyűlünk kíváncsian, hogy megtekintsük a szülinapos hölgy legújabb alkotását. Egészen véletlenül ő is író, mint a barátja, a vendéglátónk. A nappali közepén nyilván mozivászon méretű felület, mi máson nézhetnénk itt a házimozit. Egy születő filmsorozat képei, amely a Villámrandik munkacímet kapta. Elegáns, szórakoztató, úgy jó, ahogy van. Szerintem sokat hallunk még róla…

„Kezdődik a karaoke verseny, indulsz?”
Hamarosan kezdődik a karaoke verseny, indulsz? – kérdezi tőlem egy alig öt perce megismert, újdonsült haver. Nem hinném, felelem bizalmatlanul. Pedig érdemes, a fődíj ugyanis egy hawaii út, két személyre! Mhm, konstatálom bugyután, miközben igyekszem palástolni, hogy meglepetésemben félrenyeltem az italt. Hát, nem rossz díj egy szülinapi bulin… Ennek ellenére csak megfigyelőként veszek részt az eseményekben. Hamarosan elkezdődik az est fénypontja, a verseny. A közönség szavaz. Nekem már megvan a favoritom, egy ismerős külsejű idősebb úr, vastag oldalszakállal, az egyik kedvenc Frank Sinatra dalommal indít. Stílusos, finom visszafogott előadás. A felhozatal vegyes, a hangulat kitűnő, mindenki részese a remek élménynek. Következik a döntő, amely kedvencem és egy fiatalabb vetélytársa között zajlik, aki szintén nagyszerű. A szelíd motorosokból jól ismert banda, a Steppenwolf slágerével, a „Born To Be Wild” dalával kedvencem végleg lemos mindenkit a színről, egy rögtönzött, a közönség hölgytagjaiból összeállt vokál- és egyben tánccsapattal a háta mögött. Hihetetlen a hangzás, gyakorlatilag CD minőségben szól és hihetetlen a látvány, óriás show veszi kezdetét. A fődíjat boldog mosollyal fogadja, persze én is gratulálok. Bár csak egy kézfogásra megyek oda, ő udvariasan bemutatkozik. Kevin McNally, mondja. A Karib-tenger kalózai, Gibbs kapitánya! Volt alkalmam mindegyik részt jó párszor végignézni fiaimmal. Nagy kedvenc!  Na, erről beszámolok nekik, imádni fogják. A csevegés során kiderül, hogy egy magasan kvalifikált, angol színházi színészhez van szerencsém, innen a szerteágazó repertoár. Egyre jobban elmerülünk a szakmai témákban, aminek egy fürdőruhás félőrült vet véget, aki közli, hogy mindenki jöjjön a medencékhez. A sziklafürdőben kialakított jacuzzin már meg sem lepődöm, de a medencébe vezető, méretesebb csúszdára azért még rácsodálkozom. Bár, miért pont óriáscsúszda ne lenne ebben a házban?!  A többieket követve én is csúszom, természetesen. A víz ugyan meleg, persze fűtött, de a hőmérséklet inkább őszivé alakul, így nem mondom, hogy nevetőgörcsöt kapok, amikor kiszállok. A szám sarkában bujkáló mosollyal azonban mégis konstatálom: valahogy így néz ki egy buli errefelé, ahol a magányos sztárok élnek…
Korábbi postok:
Az első főszerep
Belépés Az Ajtók ajtaján
Hollywoodi hétköznapok
Pálinkázás Tarantinóval
Így készül egy színészportré Hollywoodban
Amikor még a liftben is szupersztárral utazol
Az első casting
A Hollywood-jel árnyékában