Csak egy tengervizes uszoda van Los Angelesben a környéken. Megszenvedtem a napi ezer méteremért…
Annyi uszoda van Los Angelesben, hogy csak na, de a környéken csak ez az egy, és ez is egy suli tulajdonában van. Így kizárólag meghatározott időpontokban látogatható a nagyközönség számára. Ennek ellenére én szinte naponta úszom itt, törzshelyem lett, visszavonhatatlanul.
Kapcsolatom az úszással elég régre nyúlik vissza. Hat éves koromban tettem meg az első sikeres tempókat mellúszásban az Adrián, egy családi nyaralás utolsó napján. Felejthetetlen sikerélmény és különös nyugalom keveredett a lelkemben. Mintha repülni tanultam volna meg. Ha azt álmodom, hogy repülök, valahogy mindig úszom a levegőben, szabályos mozdulatokkal. A mellúszás tényleg jól ment, büszke is voltam az Úttörő Olimpián elért második helyezésemre. Ennyit az úgynevezett profi karrieremről ebben a sportágban. Letudva. A többi úszásnemet valahogy idővel mellőztem, ahogy maga az úszás is abbamaradt. Azért néha kellemetlen volt belegondolni abba, mi lenne, ha egy film kedvéért, mondjuk, gyorsban kellene úsznom, kicsit hosszabb ideig… Valahogy hozzátartozik azért az „alapdolgokhoz”, amit illene tudni.
Harminchárom évesen úszni tanulok
Egyik alkalommal, a szokásos mellúszó rutinomat végeztem Pesten egy nyugalmas uszodában, amikor elhatároztam: úszom egy hossz gyorsat! Maradandó élmény lehetett a medence környékén tartózkodóknak, ami azt illeti. A levegővétellel határozott problémáim akadtak, no meg a négy végtag összehangolásával. Bár nem fulladtam meg, de konstatálnom kellett a tényt: nem tudok gyorsúszni, ez bebizonyosodott. Nincs mese, meg kell tanulnom valahogy. Egy rövid hossz alkalmával sokkal jobban elfáradtam, mint fél óra mellúszásban. Szégyen vagy nem, de harminchárom évesen fel kellett hívnom egy húszéves barátomat, akivel együtt kempóztunk évekig. Kértem, hogy ex-vízilabdásként vegyen kezelésbe, hogyan is kezdjem. Eleinte nagyon cikinek éreztem ismert emberként néha szinte fuldokolni a különböző uszodák kisebb-nagyobb medencéiben, de később rájöttem, ez nem fontos. A sport szeretete, az egészség megőrzése a fontos. Az úszás azóta is fontos része az életemnek. Nem is lehet ez másként, hiszen apám úszó volt. Apám, aki fél éve hagyott itt minket. Szinte minden alkalommal eszembe jut, amikor belépek az uszodába. Mostanra eljutottam odáig, hogy naponta leúszom egy ezrest gyorsban, vagy vegyesben, bár a pillangóval azért még adós vagyok. Talán a tengervizes medence majd ösztönöz arra, hogy azt is megtanuljam és a sós vízről semmiképpen ne a SOS jusson eszembe.
Az úszástanulásról máig élőek nekem is az emlékeim. Unokatesómmal iratkoztunk be nyáron, hajnalban kellett menni a Balokányba és nyár ide vagy oda, de állandóan erősen fújt a szél és nagyon hideg volt. Hagytam volna az egészet a fenébe de az unokanővérem bevert a vízbe, mondván hogy különben kidobott pénz lenne az egész. Úgyhogy lila szájjal, vacogva vártam mindig a megváltást, az óra végét…